A kezdés után: Doctor Who Series 6 – 03-06

Először is elnézést, hogy eddig nem jelentkeztem, sajna kicsit elhavazódtam, de nem is baj, mert így átfogóbb elemzést tudok adni arról, merre is halad a hatodik évad. Nos, akkor innen SPOILEREK!
 

Kezdjük az elején, mégpedig a harmadik résszel:
Amikor az első négy évadot daráltam akkor nem éreztem lassabb részeket, mert egyben mégiscsak más, mint hétről hétre várni a folytatást, de tény, hogy voltak a korábbi évadokban is tipikus töltelék részek (nyilván ti is éreztek így most visszagondolva...).
Szóval a lényeg, hogy egy brutálisan gyomros (jó értelemben) gyomros után kaptunk egy olyan részt, amiben igazából semmilyen kérdést nem kaptunk, nem mozdult a fő cselekményszál semmit sem előre, és ha nagyon kritikus akarok lenni, még azok a tipikusan szomorkásabb, elgondolkodtató dolgok is elvétve voltak jelen benne. Szóval töltelék rész, az évad leggyengébb része, de még így sem rossz. Plusz, ha azt vesszük, hogy egy kvázi három helyszínes részről van szó, akkor elmondhatjuk, hogy ez volt az a rész, amit le kell nyelnünk, hogy később nyitány-szintű epizódokat kapjunk. És persze a végére oda volt biggyesztve a kérdés, hogy a Tardis miért nem tudja megmondani pontosan, hogy Amy terhes-e…

A Negyedik rész:
Nos, a negyedik rész azt hiszem máris az egyik személyes kedvencem az évadból, sőt, a sorozatból. És nem azért, mert olyan marha sokat haladt a főszál (konkrétan semennyit), de mind a drámaiságával, mind a szépségével az ilyen epizódok miatt lettem rajongó, és nem mellesleg lett a Doktor a becenevem.
Zseniális, aranyos, vicces, és mégis gyönyörű, ahogy a Doktor és a Tardis végül beszélhettek egymással. Érett már egy ilyen rész nagyjából már harminc éve, hisz mindvégig tudtuk, hogy a Tardis egy élőlény. Meg aztán a nosztalgia a régi konzollal, a sufnituningos Tardis, meg a szobák működése (amiket sosem látunk) mind-mind nagyon jó momentumok voltak, és pont annyit foglalkoztak velük, amennyit kell. Imádtam…

És elérkeztünk az ötödik, és hatodik részhez, amelyekről egyben értekeznék:
Először azt hittem sok lesz ez így két részbe, de végül is teljesen jó volt a dupla rész. Az első persze egy alapzat volt, amit le kellett fektetni (egyedül nem állta volna meg a helyét), a második viszont nagyon oda lett téve, de kell hozzá az első, hogy élvezni tudjuk. A két Doktor nagyon jó volt, és tetszettek a hasonmások viselkedései. Mert amellett, hogy milyen rosszak is tudunk lenni mi emberek, azt is megmutattuk a Doktornak, hogy tudunk mások is lenni. Erről többet nem is mondanék, nekem kifejezetten tetszett.

Beszéljünk a rész végéről:
Ügyesen költöttek egy egész duplarészt arra, hogy hogyan is kerülhetett egy annyira valódi Amy a Doktorék közelébe, hogy még ők maguk is elhitték. Kíváncsi vagyok Amy mikor tűnt el: A három hónap alatt, amíg a Csend-lényeket kutatták, vagy amikor a második részben elrabolták. És akkor most milyen gyereket is hord ki? Meg a leges legfontosabbat ne felejtsük el: Azon nem csodálkozom, hogy a másolat-Doktor azt mondta Amynek, hogy akkor nyomjon, amikor a nő mondja (ahogy a végén meg is történik), valamilyen kapcsolat lehet a HÚS-ok között, vagy mit tudom én… DE: A következő párbeszéd hangzik el a két Doktor között a végjátéknál:

Másolat Doktor: - Nos, a halálom elérkezett, feltételezem.
Doktor: - De erre nem vagyunk meghívva.

Szóval a Doktor tudja, hogy meg fog halni, és hogy fog eljárni, vagy hogy is van ez? Lehet, hogy megírta saját magának? Áh, a találgatásaim száma végtelen, de a megelőlegezett bizalmam megtérült, mert Moffat meglepett már most is.

Jövő héten az utolsó rész jön, hisz zárul a fél-évad. Jön River, a Csend-lények, lesz Cyberman is, és lesz egy Jenny nevű karakter, és valamiért nekem a Doktor lánya című epizód jut eszembe…